2024. május 9, csütörtök - Gergely

Hírek

2020. Június 16. 18:00, kedd | Helyi
Forrás: tasr, villagutta, vtedy.sk

55 éve pusztított a nagy csallóközi árvíz

55 éve pusztított a nagy csallóközi árvíz

Aki megélte, soha nem felejti el, aki nem, az pedig el sem tudja képzelni a katasztrófát, amely 55 évvel ezelőtt sújtotta a csallóközi embereket. Az évszázad legpusztítóbb árvize 55 éve tette próbára a helyieket.

Már 55 éve történt, hogy valóra vált a dél-szlovákiaiak legrettegettebb rémálma: átszakadt a töltés, és több mint 46 települést árasztott el a víz Komárom, Dunaszerdahely és Gúta környékén. Hatalmas károk keletkeztek, a víz emberek életének munkáját sodorta el. Becslések szerint 60 ezer embert kellett evakuálni, több ezer ház vált lakhatatlanná, az adatok szerint 3 milliárd koronányi kár keletkezett.

Pavol Faško a Szlovák Hidrometeorológiai Intézet (SHMÚ) szakértője elmondta, rengeteg csapadék esett, főleg tavasszal és a nyári időszakban. A katasztrófához az is hozzájárult, hogy a Duna ausztriai és német részén is jócskán esett abban az évben. A Duna szintje már az év elején elérte a 7,4 métert, legfőképpen a kitartó esőzések, és az alpesi hó olvadása miatt duzzadt a folyó. A heves esőzések rossz hatással voltak a töltések stabilitására is.

Június közepére egyre gyakrabban jelezték, hogy a víz elérheti a töltés szintjét, Pozsonyban ekkor 910 centiméter volt a vízállás. Minden igyekezet ellenére sem sikerült megakadályozni a pusztító árvíz kitörését. A Duna még június 15-én több mint 80 méteren átszakította a töltést Pat mellett. Pár óra alatt víz alá került az egész falu, délutánra már a szomszédos Izsát is elöntötte a víz. A hatalmas mennyiségű víz Komáromot is körül ölelte, mintha egy sziget lett volna.

Két nappal később, 1965. június 17-én tovább emelkedett a Duna szintje, meghaladta a 900 cm-t, és fokozatosan duzzadt. Fél 11-kor a víz nyomására átszakadt a töltés Csicsó és Kulcsod között is. Ekkor 915 cm magas volt a Duna. A házak úgy dőltek össze, mint a kártyavár – egyik a másik után, egy pillanat alatt. A sűrű, büdös, piszkos víz elöntött mindent.

A Csallóközben az anyagi károk mérhetetlennek tűntek. Több mint 3 milliárd korona volt a felbecsült kár, de a víz legalább 94 ezer hektár földet árasztott el, 60 ezer embernek kellett elhagyni a házát, illetve 100 ezer állatot kellett megmenti a víz elől. Nagymegyerről és Dunaszerdahelyről 580 marhát helyeztek át a szomszédos faluba, ahonnan teherautókkal Kistopolcsányba (Topolčianky) szállították őket. Az árvíz során cseh-szlovák, illetve magyar katonák is segítették a helyieket.

Az adatok szerint 3910 házat pusztított el az árvíz, 6180 másik lakhelyet pedig megrongált a hömpölygő víz. Csallóköz egész vízkészletét elmosta a sáros víz. A mezőkre, falvakra és földökre összesen 1,1 milliárd köbméter víz zúdult.

Hatalmas erőfeszítés kellett a helyiek és az egész régió részéről, hogy újjáépítsék, amit az árvíz percek alatt lerombolt, ahhoz, hogy ismét biztonságos legyen ezen a vidéken élni. Tizenháromezer teherautónyi kő, kétszázezer homokzsák, több mint 1500 útpanel és kilenc, szándékosan elsüllyesztett hajó kellett, hogy csituljon a katasztrófa.

Mikor azt hitték, a nehezén már túl vannak, jött a következő pofon – június 25-én a Duna széttépte a Gúta melletti védő falat, egy hónapig küzdöttek a katasztrófával a helyiek. Az árvíz a település 95%-át hullámsírba temette.

Június 21-én Pozsonyba, a SNP egyetemi kollégiumba szállították azokat, akiknek az árvíz következtében odalett a házuk. A kollégium megtelt csallóköziekkel, több mint 1000 embernek nyújtott átmeneti lakhelyet. Komáromból, Nemesócsáról, Aranyosról, Apácaszakállasról, Nagykesziről, Nyárasdról és Tanyról is érkeztek emberek. Másnap 1500 személy érkezett Nagymegyerről, őket a Bernolák utcai kollégiumban szállásolták el.

Az árvízvédelmi bizottság július 8-án jelentette be, hogy véget ért a vészhelyzet, ekkor kezdődhetett az élet újjáépítése a vidéken.

Képek: villaguta.sk, vtedy.sk

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 03. 10:38, péntek | Helyi

Somorja: Májustól már online is meg lehet vásárolni a parkolókártyákat

Májustól Somorja városa is csatlakozott a ParkDots.com parkolási alkalmazáshoz, amely többek között Pozsony, Kassa, Érsekújvár és Dunaszerdahely lakosai számára is elérhetővé teszi az online parkolási rendszert.

2024. Április 21. 11:28, vasárnap | Helyi

Állásbörzét szerveznek Dunaszerdahelyen

A dunaszerdahelyi Munka-, Szociális- és Családügyi Hivatal 2024. április 25-én, 9-től 13 óráig állásbörzét szervez a MOL arénában (Sport utca 4745/16a, Dunaszerdahely) - tájékoztatott a hivatal.

2024. Április 24. 16:54, szerda | Sport

Nadal csak akkor lép pályára a Roland Garros-on, ha versenyképes lesz

A Madrid Openen, egy sajtótájékoztatón elmondta az újságíróknak, hogy ha aznap kellene Párizsba mennie, akkor nem lépne pályára.

2024. Április 24. 16:24, szerda | Kultúra

A kormány elfogadta az RTVS-t megszüntető törvényt. Helyébe a Szlovák Televízió és Rádió - STVR lép

A törvény értelmében az STVR köteles lesz 23.30-tól 00.30-ig a televíziós és rádiós adásokban a Szlovák Köztársaság himnuszát játszani.