2025. június 16, hétfő - Jusztin

Hírek

2022. Október 06. 05:47, csütörtök | Tech
Forrás: SG, Techsoup

2024-től egységes töltőszabvány lép érvénybe az EU-ban

2024-től egységes töltőszabvány lép érvénybe az EU-ban

Ezt követően mintegy két évvel pedig ugyanezt a szabványt kiterjesztik a laptopokra is, így egyszerre több platform is bekerült a csomagba.

Az Európai Unió töltÅ‘szabványokkal kapcsolatos törekvéseirÅ‘l rengetegen írtak az elmúlt évek során, a gyártókkal folytatott vita ugyanis egy ideje már tart. Nem is olyan régen megerÅ‘sítették, hogy az USB-C lett az egységes európai szabvány, ezt most foglalták törvénybe, néhány további részlettel együtt. A 602 szavazattal, 13 ellenszavazattal és nyolc tartózkodás mellett elfogadott, az egységes töltÅ‘kre vonatkozó új jogszabályi kötelezettség 2026 Å‘szére a laptopokra is kiterjed majd.

A közösség hivatalos oldalán olvasható közleményben arról tájékoztatnak minket, hogy a parlament jóváhagyását követÅ‘en megszületett a törvény, amely minden gyártót az USB-C szabvány alkalmazására kötelez majd. A legfontosabb határidÅ‘ 2024 vége, vagyis az egyes cégeknek még két évük van felkészülni a nagy átállásra, amely elsÅ‘sorban az Apple-t érinti, hiszen leginkább Å‘k tartottak eddig ki saját megoldásuk alkalmazása mellett. Az okostelefonok mellett a táblák, a digitális kamerák, a headsetek, a kézikonzolok, a hordozható hangszórók, az e-olvasók, a billentyűzetek és egerek, a hordozható navigációs rendszerek, de még a fülhallgatók is felkerültek a listára, egy fontos kiegészítéssel.

A felsorolásban ugyanis feltűnnek még a laptopok is, mivel azonban ez utóbbi esetében némileg komolyabb erÅ‘feszítésre (és anyagi kötelezettségre) lesz szükség a gyártók részérÅ‘l, a határidÅ‘t ebben a szegmensben 2026-ra tolják ki, vagyis még további 4 éven keresztül lesz lehetÅ‘ség az USB-C esetleges mellÅ‘zésére. Az európai bizottság itt nem állna meg, állításuk szerint a vezetéknélküli töltést lehetÅ‘vé tévÅ‘ eszközöknél is törekednek a harmonizációra, ami az interoperabilitás megvalósításával válna valóra, vagyis ezen a területen is hasonló intézkedésre számíthatunk – azt viszont még nem tudjuk, hogy mindez mikor járna majd konkrét következményekkel.

A jogszabály célja, hogy kevesebb hulladék keletkezzen az elektromos és elektronikus berendezésekbÅ‘l, a fogyasztók pedig a fenntarthatóságra figyelemmel választhassanak termékeket a kínálatból. A jogszabály eléri ugyanis, hogy nem szükséges minden készülékhez másik töltÅ‘t használni, illetve vásárolni akkor, ha lecserélik hordozható elektronikus eszközeiket. A gyorstöltést támogató összes készülék esetében azonos lesz a töltési teljesítmény, a felhasználók így bármilyen kompatibilis töltÅ‘vel ugyanolyan gyorsan fogják tudni feltölteni eszközeiket. Külön termékcímkén kell majd jelezni a töltési jellemzÅ‘ket, hogy könnyebben meg lehessen állapítani, meglévÅ‘ töltÅ‘ik kompatibilisek-e az új eszközzel. A megadott információk birtokában az is eldönthetÅ‘ lesz majd, hogy kell-e egy adott termékhez új töltÅ‘t vásárolni. A meglévÅ‘ töltÅ‘ket így többen tovább használják majd.

Az EP szerint a felesleges töltÅ‘váltást elkerülve a vevÅ‘k összességében akár 250 millió eurót is megtakaríthatnak évente, illetve az Európai Unióban évente mintegy 11 ezer tonna elektronikus hulladék keletkezik az elhasználódott vagy lecserélt töltÅ‘kbÅ‘l, amelyek mennyisége így csökkeni fog.

Címkék: EU, töltőszabvány, usbc

Ezek érdekelhetnek még

2025. Június 16. 14:34, hétfő | Sport

Klubvilágbajnokság: A PSG úton a negyedik trófeáért, a Bayern gólzáport rendezett

A párizsiak végig uralták a játékot a spanyol csapat ellen. Mindössze egy kapura tartó lövést engedtek ellenfelüknek, és mindkét félidőben kétszer is betaláltak.

2025. Június 16. 14:01, hétfÅ‘ | Közélet

66 146 új személyautót regisztráltak az elmúlt évben országszerte

Idén május végén a szlovákiai közlekedési felügyeletek összesen 2 746 781 személygépkocsit regisztráltak.

2025. Június 05. 13:30, csütörtök | Közélet

Felmérés: Az éghajlatváltozás hatással van az emberek nyaralási szokásaira

Nagyobb az érdeklődés az északi országok iránt.

2025. Június 03. 13:37, kedd | Közélet

Az ellenzék továbbra is a tranzakciós adó teljes eltörlését szeretné elérni

Mindkét ellenzéki párt egyetértett abban a témában is, hogy november 17. helyett inkább a május elsejei ünnepet kellene eltörölni.