2024. április 20, szombat - Konrád, Tivadar

Hírek

2021. Március 18. 12:29, csütörtök | Magyarország
Forrás: HVG

Idén elmarad a Balaton Sound és a Volt is

Idén elmarad a Balaton Sound és a Volt is

A szervezők hosszas mérlegelés után úgy döntöttek, hogy mindkét fesztivál időpontját egy évvel későbbre, 2022-re tolják.

„A Balaton Sound mára Európának egyik fontos, Magyarországnak pedig a legjelentősebb elektronikus zenei fesztiválja lett, amely komoly turisztikai vonzerővel bír és több tízezer hazai és külföldi vendéget jelent évente. Egyelőre azonban nem látjuk annak realitását, hogy nyár közepére a nemzetközi turisztikai forgalom ilyen mértékben újrainduljon Európa szerte, mindemellett pedig a hazai közönségünk biztonsága és egészsége számunkra mindennél fontosabb. Ezért azt a fájó döntést kellett meghoznunk, hogy legközelebb 2022-ben nyitjuk meg a fesztivál kapuit,” nyilatkozta Fülöp Zoltán, a fesztivál igazgatója.

„A közönséghez és a fellépőkhöz hasonlóan mi is arra készültünk, hogy idén végre újra találkozhatunk Sopronban és Zamárdiban. A Telekom VOLT Fesztivál a portfoliónk legkorábbi eseménye, hiszen idén júniusra terveztük a kapunyitást. Mára annyira közelivé vált ez az időpont, hogy kénytelenek voltunk a halasztás mellett dönteni. Most, a járvány harmadik hulláma közepén, még azt sem látjuk, hogy egyáltalán mikor lehetne elindítani a kampányt, a jegyértékesítést, így pedig lehetetlen egy nyár eleji nagy fesztivál biztonságos megvalósítása. Az idei line-uppal a megszokottnál jóval korábban készültünk el, azonban még meghirdetni se volt lehetőségünk a 2021-es sztárokat. Közben a háttérben ma már azt is látjuk, hogy a nemzetközi turnék is sorra maradnak el a bizonytalanság miatt,” mondta Lobenwein Norbert, a VOLT alapítója.

A végső döntés előtt felmerült egy B-terv, amely egy nyárvégi, alternatív időpontot jelölt meg, de ezt a szervezők végül elvetették. „Erre a fesztiválok mérete és nemzetközi léptékei miatt sajnos nem találtunk a fellépőkkel is egyeztethető, biztonságos megoldást. Bízunk abban, hogy hűséges látogatóink megértik a döntésünket és türelmesen kitartanak, hogy 2022-ben felejthetetlen fesztiválélményekkel térhessünk vissza,” tették hozzá.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Január 25. 12:10, csütörtök | Magyarország

Hatalomátvételt kísérelt meg egy fegyveres csoport Magyarországon

A csoport tagjai többek közt azt is kijelentették, hogy le akarják tartóztatni a magyar kormány korábbi és jelenlegi tagjait.

2024. Április 18. 10:14, csütörtök | Sport

A Real büntetőkkel nyert a City ellen, a Bayern lesz az ellenfele az elődöntőben

A Real a 12. percben szerzett vezetést az Etihad Stadium-ban. Vinicius Junior futott el a szélen, és a tizenhatosban érkező Rodrygót találta meg keresztlabdájával.

2024. Április 17. 10:49, szerda | Világ

Ezen a napon: Április 17.

Ezen a napon rovatunk mai epizódjában ismét bemutatunk néhány jeles eseményt, amelyek a mai napon történtek a történelemben.

2024. Április 17. 10:12, szerda | Életmód

A fogorvosok nem értenek egyet a fogászati segély eltörlésével

A kamara arra is rámutatott, hogy senki sem kommunikált velük az ellátások bevezetéséről vagy visszavonásáról.